A cím pontosan azt fejezi ki, amit Isten az embertől elvár. De hogyan nézne ez ki a gyakorlatban? Ez a parancsolat magában foglalja-e az emberi érzelmektől való lemondást, vagy csupán az anyagi javakra vonatkozik? Nézzük meg!

A bibliai szöveg így rendelkezik: „Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (Mózes 5. könyve 6:5; Máté 22:37; Márk 12:30; Lukács 10:27).

Amikor Izráel népének két és fél törzse arra kérte Mózest, hogy a Jordán folyótól keletre telepedhessenek le – mivel az a vidék alkalmas volt a juhállomány tenyésztésére, amelyből bőségesen rendelkeztek –, Mózes egy feltételt szabott. A harcosoknak először át kellett kelniük a Jordánon, hogy segítsenek a többi törzsnek birtokba venni az Ígéret Földjét; csak ezután térhettek vissza saját földjeikre.

A hódítás nem ment gyorsan; évekbe telt. Ez idő alatt ezek a férfiak lemondtak otthonaik kényelméről és családjaik társaságáról, megfosztva magukat a feleségeikkel és gyermekeikkel való együttléttől, hogy testvéreik oldalán harcolhassanak.

Hasonlóképpen, amikor Jézus elküldte tanítványait, konkrét utasításokat adott az anyagi és családi kötődésektől való elszakadásra vonatkozóan: „Ne vigyetek magatokkal aranyat, ezüstöt, sem rézet az övetekbe; se utazótáskát, se két ruhát, se szandált, se botot; mert méltó a munkás a kenyeréhez. És bármely városba vagy faluba is léptek be, derítsétek ki, ki méltó ott, és ott szálljatok meg, amíg el nem indultok” (Máté 10:9–11). E küldetés teljesítése érdekében sokan kénytelenek voltak ideiglenesen elhagyni otthonaikat és családjaikat.

Ezt a teljes odaadást a mai tanítványok nem nézik jó szemmel. Manapság aki misszionáriusi tisztségre jelentkezik, általában anyagi biztosítékot követel magának és eltartottjainak. Jézus azonban, lévén Isten, sem magának nem biztosított saját lakóhelyet – hiszen nem volt hová lehajtania a fejét (Máté 8:20) –, sem azoknak, akik vele együtt szolgáltak.

Isten szeretete mindenek felett magában foglalja azt is, hogy családunkat az Ő gondjaira bízzuk, abban a biztos tudatban, hogy Ő gondoskodni fog róluk. Ehhez hitre van szükség, amely azon az ígéretre épül, hogy Ő soha nem hagy el minket, és nem hagy cserben.

Ezenkívül kizárólagos odaadást is igényel. Ahogyan Pál apostol is jól figyelmeztet: „Egyetlen szolgálatban álló katona sem foglalkozik a világi ügyekkel, hogy tetszenjen annak, aki őt sorozta be” (2 Timóteus 2:4).

A mai kor nagy problémája az, hogy megpróbáljuk összeegyeztetni saját érdekeinket Isten érdekeivel, gyakran háttérbe szorítva az isteni terveket. A házasság iránti vágyat azzal indokoljuk, hogy „jobb kettőnek lenni, mint egynek”, vagy hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, megfeledkezve Pál, Keresztelő János és Illés önfeláldozásáról és cölibátusáról.

Tehát Isten igazi szeretete sokkal mélyebb és igényesebb következményekkel jár, mint amit el tudunk képzelni – vagy amit szívesen elfogadnánk.

Oli Prestes
Misszionárius